Lavazza Caffé Service
|   Regisztráció  |   |   English   06 80 89 00 98   Használati útmutatók |  
Fiókom

Elfelejtettem a jelszavam

Lavazza Újév 2021

Újévi elmélkedéshez a Lavazza kávé mellé 🙂

Az újévi fogadalmak hagyománya 4000 évre tekint vissza. Már az ősi babiloniaktól származó leletek bizonyítják, hogy újévi fogadalmat tettek a számukra új évnek tekintett márciusban, mikor is az Akitu nevű kolosszális 12 napon át tartó vallási fesztivált is ünnepelték sajnos még Lavazza kávé nélkül 😉 A fogadalmak többnyire arról szóltak, hogy kifizetik adósságaikat, visszaadják a kölcsönvett tárgyakat. 2000 évvel később, Julius Caesar Kr.e. 46-ban kikiáltotta január 1-jét az új év első napjának. Az ünnepséghez Janus, a kétarcú isten nevét kötötte, aki két arcával egyszerre tekint a múltba és a jövőbe. Janus számára áldozathozatalok mellett az emberek ígéreteket is tettek, melyek leginkább a jó magatartás betartása mellett szóltak.

Az újévi fogadalmak hagyományát máig tartjuk. De vajon mennyire állja meg ez a helyét 2021 januárban?

Chicagói Egyetem által napjainkban publikált kutatás szerint az újévi fogadalmak 55%-a egészséggel kapcsolatos, 34% százaléka a munkához köthető, 5% százalék pedig szociális célú volt (pl. családdal töltött idő). A kutatásban résztvevők egyöntetűen megfogalmazták, hogy a fontosság és az élvezeti érték mentén lesznek képesek betartani a fogadalmakat. Mégis a tapasztalatok és a legtöbb korábbi elemzés azt mutatja, hogy február közepére a fogadalmat tevők 80%-a már nem tartja be, amit elhatározott. A szakértők szerint ezek bukása nem abból származik, hogy hiányunk lenne akaraterőből, hanem inkább abból, hogy olyan fogadalmakat teszünk, amire valójában nem vágyunk, vagy másoknak való megfelelés miatt akarjuk véghez vinni, tehát nem önazonosak.

Mire van szükségünk igazából? Mit érdemes megfogadni és mikor?

A változás elméleti modellje szerint 5 alapvető szakaszon kell átmennünk, mielőtt változást hoznánk létre az életünkben:

  1. szakasz: a változtatás elemzése és megtervezése. Gondolkodunk a változás előnyein és hátrányain, megtervezzük a lépéseket.
  2. szakasz: kommunikáció a változásról. Kifelé is képviseljük, hogy változtatni szeretnénk.
  3. szakasz: a viselkedés megkívánt megváltoztatásának elfogadása, vagyis megváltoztatjuk a viselkedésünket.
  4. szakasz: a kezdeti átmenet létrehozása. Fenntartási szakasz, amikor küzdünk azért, hogy hosszú távon a változáshoz tartsuk magunkat.
  5. szakasz: konszolidálás és nyomon követés. Az új szokás rutinná válik, jönnek az eredmények.

Fontos belátni, hogy a hibák a folyamat részét képezik, és kudarcaink kezelése nagy szerepet játszik abban, hogy képesek legyünk változtatni.

Az elmélet azt mondja ki, hogy az emberek akkor változtatnak sikeresen, amikor készen állnak rá. Ezt pedig felesleges naptári naphoz kötnünk. Ha szeretnénk változtatni, ám még a felkészülési szakaszban vagyunk, akkor tervezzük meg a pontos lépéseket, hagyunk mindenre megfelelő időt.

A téli időszak a pihenés, szemlélődés, elmélkedés időszaka, ilyenkor a természet is megpihen. Napjainkban különösen korlátozottak a lehetőségeink, nem szabad vágyott újévi fogadalmak miatt az egészséget kockáztatni. A megújulás időszaka a tavasz, bízzunk benne, hogy járványtéren is jön az enyhülés. Addig is kortyoljunk egy finom Lavazza kávét és tervezzük lépésről lépésre az aktív időszakunkat, amikor eljön az idő, valóban készen álljunk a változásra.

Ha az elmélkedéshez szükséges lenne igazi olasz kávé, akkor a Lavazza nem hagy cserben!

 

Lavazza BLUE | Lavazza Espresso Point | Lavazza FIRMA | Nespresso kompatibilis Lavazza

Lavazza koktélok

Ha már garantáltan otthon bulizunk, ragadjuk meg az alkalmat arra, hogy kipróbálunk új, isteni finom kávés koktélokat.

A tradicionális: Espresso Martini

Egyszerű, gyors, mégis különleges koktél. Lássuk!

Hozzáválók 4 személyre:

  • 20 cl vodka
  • 2 csészényi erős Lavazza kávé, lehűtve
  • 4 cl Kahlua likőr
  • 12 jégkocka

Öntsünk a vodkát, a 2 csészényi kávét lehűtve és 4 cl Kahlúát egy shakerbe, majd adjunk hozzá 12 jégkockát. Rázzuk jól össze. Édesszájúak plusz cukorszirup ajánlott. Hideg üvegpohárban szolgáljuk fel és a tetejére tehetünk pár szem kávét.

A rendkívüli: Nadar koktél

Megéri beszerezni a hozzávalókat, mert garantáltan a kedvencünké válik ez a különleges koktél, ráadásul a likőrök magukban is isteni finomak.

  • rum
  • tejszín
  • Drambuie likőr (skót whisky-mézlikőr)
  • Frangelico likőr (olasz mogyorólikőr)
  • Lavazza presszó kávé

A koktélnál már csak az arányokra kell odafigyelni: 30% rum, 30% tejszín, 20% Drambuie likőr, 10% Frangelico, 10% kávé. Ezeket egy nagy shakerbe rázzuk össze jéggel. Koktélpohárba öntsük, a tetejét még egy kis tejszínnel kínáljuk meg, majd hinthetünk rá kakaóport.

Az elragadó: Pezsgő kávéhabbal

Hozzáválók 10 adaghoz:

  • 10 csészényi Lavazza kávé (kb. 400 ml)
  • 80 ml-nyi cukorszirup
  • 10 g kristálycukor
  • pezsgő
  • zselatin

A kávét öntsük egy kancsóba. Adjuk hozzá a zselatin lapokat, majd kevergessük felolvadásig. Jöhet a cukorszirup és a kristálycukor, majd keverjük el ezekkel is. Öntsük az egészet egy keverőtálba, mixeljük össze és tegyük a hűtőbe minimum 3 órára, amíg habbá nem alakul. Szervírozásnál töltsük félig az üvegpoharat pezsgővel, majd kanalazzunk a tetejére a kihűlt kávéhabból.

A fesztelen: Amarettós kávékoktél

Frissít és energetizál.

  • 1 teáskanál cukor
  • 1 evőkanál Amaretto likőr
  • 1 Lavazza presszó kávé
  • habtejszín
  • jégkocka

Sharkerbe keverjünk 6-7 jégkockát, cukrot, Amaretto likőrt és egy hosszú eszpresszót, majd néhány másodpercig rázzuk össze. Óvatosan felverjük a habtejszínt, épphogy az állaga folyós maradjon. Koktélospohárba öntsük a kávés nedűt, majd rétegezzük a tejszínt, és koronázzuk kakaóporral.

 

Lavazza BLUE | Lavazza Espresso Point | Lavazza FIRMA | Nespresso kompatibilis Lavazza

Étkezési és kávézási szokások Lavazzával

A reggeli kávéfogyasztásról korábbi bejegyzésünkben már beszéltünk. Most nézzük meg a főétkezésekhez kapcsolódó kávéfogyasztási szokásokat. Sokféle tradíciót ismerünk: van, aki rögtön ebéd után, akár desszertként, mások inkább délutáni ébresztőitalként kortyolgatják a finom kávékat. A kávé rengeteg hatóanyagot rejt magában, amelynek hatását meghatározza az is, hogy az étkezéshez viszonyítva mikor fogyasztjuk.

A kávé nem csökkenti az éhséget

Januárban lelkesen szoktuk belekezdeni a diétába. Sajnos sok laikus fogyaszt kávét azért, hogy az étvágyát csökkentse, vagy akár a nassolás helyettesítésére. Annyi igaz, hogy a kávétól rövid ideig valóban teltség érzetünk lehet, azonban ezt követően hamar megemelkedik az inzulinszint, és még éhesebbnek érezzük magunkat.

1 órával étkezést követően javasolt

A kávé egyik elismert élettani hatása, hogy segíti az emésztést, azonban mégsem ajánljuk közvetlenül evést követően fogyasztani. A kávé olyan vegyületek tartalmaz, melyek elnyelik az étkezés során kiválasztott fehérjéket, vitaminokat és az ásványi anyagok bizonyos hányadát. Például, ha kávéval együtt fogyasztunk valamilyen élelmiszert, akkor kevesebb vas szívódik fel a szervezetben. Mindezért szerencsés, ha az étkezés és a kávézás között hagyunk egy kis időt magunknak az emésztésre.

A kávézásnak rengeteg jótékony hatása van a szervezetünkre, de ahogy a mindennapi élet területein, úgy a kávézási szokásoknál is fontos a tudatosság bevezetése.

 

Lavazza BLUE | Lavazza Espresso Point | Lavazza FIRMA | Nespresso kompatibilis Lavazza

Lavazza hazája Olaszország karácsonykor

Karácsony a Lavazza hazájában, Olaszországban

A karácsony, mint ünnep, már a Római Birodalom naptárjaiban is szerepelt, a karácsonyfa állításának szokása mégis alig 200 éves. Hiába a legnépszerűbb ünnep 145 országban, szinte sehol nem egységes a világon, a Lavazza hazájában Olaszországban még régiónként is eltérő hagyományok vannak, csupán egy dolog közös: középpontjában a szeretet és a család áll. Pattanjunk fel a Mikulás szánjára és nézzünk körben, hol, mikor és mivel ünnepelnek!

 

Finnország

Lapföld: itt lakik a Télapó, ebbe számos ország hiedelme megegyezik. A Télapó kopog a házak ajtaján és belépve öblös hangján megkérdezi: “Lakik itt jó gyerek?”. Hát lehet erre nemmel felelni? Persze minden házban csupa jó gyerek lakik, akik megkapják tőle az ajándékokat. Finnországban a Télapó: “Joulu Pukki” Rovaniemi nevű városban lakik, ahol irodája is található. Ki mondja, hogy a home office új találmány? Hohohohooo! 🙂 Munkája során a Télapó, szétválogatja a leveleket, amiket a világ minden tájáról kap a gyerekektől. Mielőtt a Télapó megérkezne, a finnek szaunáznak egyet. Karácsony napján a családok elmennek a templomba, majd elhunyt szeretteik sírjánál gyertyát gyújtanak az emlékükre.

 

Írország

Az íreknél a karácsony két hétig tart. Az ír gyerekek a Mikulás számára egy zsákot tesznek ki, és abba remélik az ajándékot. A Mikulást sörrel, whiskyvel és rétessel, a rénszarvasoknak sárgarépával várják. December 25-én bontják ki az ajándékokat, december 26-án pedig a lóversenyre mennek.

 

Spanyolország

Spanyolországban Vízkeresztkor az erkélyen át mászik be a Télapó, és a magyar szokásokhoz hasonlóan, kitisztított cipővel várják.

 

Oroszország

Oroszországban az ortodox karácsonyt ünnepelnek úgy, mint Grúziában, Fehéroroszországban, Szerbiában, Kazahsztánban és Ukrajnában, melyet január 7-én ülnek meg, szintén a feldíszített karácsonyfa alatt. Az ajándékozás ekkorra már csak szimbolikus, az igazi ajándékozás december 31-én történik. A hagyományoknak megfelelően karácsony előtt negyven napos böjtöt tartanak, ami egészen karácsony előestéjéig tart, míg az első csillag meg nem jelenik az égen. Ünnepi ételeik a savanyúkáposztás liba, az almával töltött kacsa vagy a disznóból és kakasból készült kocsonya.

 

Ukrajna

A hasonlóan ortodox országban a gyerekeknek az ajándékot a Fagy Apó (Gyed Moroz) 3 rénszarvasa húzta szánon viszi. Segítője Sznyegurocska (Hópelyhecske), az unokája. Ő ezüst kék, szőrmedíszítéses ruhát, fején pedig korona formájú hópelyhet visel.

 

Mexikó

Csengővel és gyertyákkal díszített rudakkal vonulnak az utcára karácsony estjén az énekesek Mexikóban. Az egész városon végig mennek, majd a templomba érkeznek.

 

Kenya

Az ország katolikusai a templomokat szalagokkal, virágokkal, léggömbökkel, zöld növényekkel díszítik. A legtávolabb élő családtagok is hazautaznak karácsonyra, az ünnepi vacsorát pedig a szabadban készítik el, nyílt tűzön.

 

Lettország

A lettek Mikulása nagyban játszik, szentestétől számítva 12 napon át halmozza el ajándékokkal a gyerekeket! Az ünnepi asztalukon biztosan megtalálható a barna borsó, a rétes, a káposzta és a kolbász.

 

Belgium

A gyermekek december 6-án kapják az igazi ajándékot a Mikulástól. Karácsonykor a karácsonyfa alá, vagy a tűzhely közelében lévő zoknikba már csak apróbb ajándékok kerülnek. A karácsony reggelén különleges édes kenyeret fogyasztanak. Az ünnepi menü aperitiffel indul, tenger gyümölcseit fogyasztanak előételnek, a főétel pedig töltött pulyka.

 

Ausztrália

A Mikulás „szánját” nyolc fehér kenguru húzza.

 

Dél-Afrika

A Föld ezen féltekén nyárra esik a Karácsony. A családi szokások szerint ebéd után felkerekednek és meglátogatják a barátokat. Az ajándékok dobozba csomagolt finomságok.

 

Izland

A karácsony izlandi nyelven Jol, ami a Jolasveinar-nak nevezett manóktól ered. A történetük szerint Izlandon 13 manócska folyamatosan megtréfálta az embereket. Aztán jött a megmentő Télapó, aki megszelídítette őket, azóta szorgalmasan készítik az ajándékokat a gyerekeknek. December elején már kiteszik a gyerekek a cipőiket az ablakba, és majd karácsonykor nézhetik meg, milyen ajándékot kaptak. Aki rossz volt, az csak krumplit kap.

 

Olaszország

Olaszországnak kicsit többet szentelünk, mégis a Lavazza kávé hazája! 🙂

Az Adventi vásárok sok olasz város főterét díszítik a karácsony előtti hetekben. Olaszországban karácsonykor érkezik meg Babbo Natale (Karácsonyapó, Télapó), ugyanis az olasz gyerekeknek nem a Jézuska hozza az ajándékot. (december 6-án semmi különös nem történik) A Babbo Natale felesége pedig a Befana, a jó boszorkány, aki Vízkeresztkor (január 6-án) köszönt be a családokhoz, és hoz egy zsák ajándékot újfent.

Betlehem a Lavazza hazájában, Olaszországban

Olaszországban rendkívül népszerű, kuglófszerű mazsolás-gyümölcsös édesség a karácsonyi kalács (panettone), melyet általában az üzletekben szereznek be a háziasszonyok idő szűkére hivatkozva, azonban otthon is elkészíthető. Nem jelent leküzdhetetlen akadályt az elkészítése, viszont új ízt és színt vihet az ünnepi asztalra. Érdemes kipróbálni. Nálunk ünnepi időszakban mindig van belőle! 🙂

Új szokás a Karácsonyfa állítás Itáliában, a hagyományokat őrző vidékeken (pl Velence környékén) ma sem állítanak fát. Betlehemi jászlat (Presepe) készítenek, nem csak a templomokban, vagy a városka főterén, hanem minden otthonban. Ide kattintva a megnyíló blogon több ilyen Betlehemet is láthattok!

A jászol díszítettsége mindenkinek a kézügyességétől és fantáziájától függ, a lényeg, hogy karácsonyig elkészüljön. Nyilván sokan nem készítik, hanem beszerzik az ünnep előtt ki nagyobbat, ki kisebbet. A hagyomány egészen az 1200-as évekig nyúlik vissza, tehát igazán nem egy mai szokás. A Betlehem készítése meghitt családi körben zajlik. Az apró házak felépítése és a figurák rendezgetése során évről-évre felidézik Jézus születésének és megajándékozásának történetét. Bár a Betlehem már két héttel az ünnep előtt a nappalikba kerül, a kisdedet csak a huszonnegyedikéről huszonötödikére virradó éjszakán (pontban éjfélkor) helyezik a bölcsőbe.

 

Ausztria

A magyarok szokása talán ehhez hasonlít a legjobban. A Mikulás (Heiliger Nikolaus) december 6-án érkezik és a jó gyerekeket édességgel ajándékozza. December 24-én a gyermek Jézus hoz ajándékot – és karácsonyfát -. A gyerekek nagyon izgulva figyelik, mikor szólal meg a csengettyű, ezután léphetnek a gyertyákkal, díszekkel és édességgel feldíszített karácsonyfát rejtő szobába.

 

Németország

A karácsonyfa díszítésének szokása Németországból ered. A házak legtöbbjeiben megtalálható a Betlehem is. A gyerek listát írnak Weihnachtsmann-nak, vagyis Karácsonyapónak. A rajzokkal tarkított műveket éjszakára az ablakpárkányba teszik, s a tetejére cukornehezéket, hogy Weihnachtsmann biztosan megtalálja.

 

Új-Zéland

Hideg sonka és jéghideg sör a menü. Nem csoda, hiszen nyárra esik a Karácsony. A legtöbb család ilyenkor piknikezik a szabadban.

 

Libanon

A családi szokások szerint már karácsonyt megelőző egy hónappal kezdődik a készülődés, aminek keretén belül gabona magvakat ültetnek cserepekbe. Szenteste ezeket a karácsonyfa köré helyezik.

 

Csehország

A szájbeszéd szerint Szenteste csodák történnek, és maga az éjszaka megsúghatja a jövőt.

 

Megváltozott élethelyzet

Őszintén reméljük, hogy szerte a világban a megváltozott élethelyzetünkre tekintettel is minden ember megtalálja a maga boldogságát. Lehet, hogy most az olasz családok is halkabbak lesznek kicsit, de reméljük az idei ünnepek után jövőre már szebb világ vár ránk!

Ezúton is kívánunk az ünnepekre felismerést a hálaadáshoz, türelmet és szeretetet családhoz, csendet a befelé forduláshoz, bölcsességet az elengedéséhez és jó egészséget a jövő évhez!

Lavazza - Karácsony stresszmentesen

Lavazza stresszmentes karácsony

Közeleg a karácsony, a visszaszámlálás már elkezdődött, azonban az idei ünnep biztosan el fog térni a hagyományoktól! Mennyiben borultak fel a szokásos teendők? Hogyan lehet megteremteni a helyzethez képest a leginkább ünnepi hangulatot? Segítünk, hogy a pulzusszámod a Lavazza kávé emelje reggelente, ne az ünnepi stressz! 🙂

A stresszmentesség kulcsa a tervezés és a fókuszáltság. Hasonlóan, ahogy egy menedzser a projekttervet ütemezi, érdemes a karácsonyt a tervezéses szakaszban, mint projektet felfogni.

  1. Mi a cél? Gondold végig, számodra mit jelent a karácsony! Ahogy az otthon és a család fogalma is, úgy a karácsony szintén mindenkinek mást és mást jelent. Most talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként oldjátok meg a kapcsolatteremtést, kapcsolattartást? Egymás és önmagunk biztonsága mindig az első szempont legyen!
  2. Ki a célcsoport vagyis kiket kell meghívni? Csak a szűk családot vagy minden távoli rokont is ilyenkor köszöntünk? Barátokat hogyan szervezzük össze az online találkozóra?
  3. Mi az üzenet? Ha már a fentiekben megfogalmaztuk mit jelent nekünk a karácsony, ne felejtsük el ezt az érzést megosztani azokkal, akiket szeretünk. Mindenkivel rengeteg dolog történt ebben az évben. Beszélgessünk róla.
  4. Mi a csatorna? Olyan speciális helyzetben vagyunk, hogy a célmeghatározás előre elrendelte a csatornát is: személyes vagy online? Fő a biztonság!
  5. Határidők! Eltérők lehetne a kijelölt ünnepnapok, vagy időpontok: karácsony előestén, szentestén, első nap, második nap ünnepel a család?
  6. Felelősök: Ki miért felel a készülődés során? Legyen kimondva, mindenki tudja a feladatát és az ahhoz szükséges erőforrásokat. Használjátok a vásárláshoz is a biztonságosabb online beszerzési formákat!

Ha mi vagyunk azok, akik kezében a családi karácsony sorsa, bátran írjunk listát a fentiek mentén és projektszemlélet meghálálja magát, az eredmény pedig nem marad el!

 

Lavazza BLUE | Lavazza Espresso Point | Lavazza FIRMA | Nespresso kompatibilis Lavazza

Lavazza-Whiskey

Lavazza kávé likőr és Whisky

A házi krémlikőrökből számtalan verzió létezik: a karamellizált cukor általában alap, és lehet bele rumot vagy whiskey-t tenni. Mi most egy irish cream receptet ajánlunk, így ebbe whiskey kerül, illetve egy erős Lavazza kávé.

Lássuk!

Kávékrémlikőr

Hozzávalók:

  • 1 dl habtejszín (növényi habtejszín)
  • 4-6 evőkanál cukor (vagy ennek megfelelő édesítő)
  • 4 dl whiskey
  • 2 dl Lavazza hosszú kávé
  • 2 doboz – cukrozott – sűrített tej (vagy növényi tejszín)
  • 2 csomag vaníliás cukor (vagy ennek édesítősítőszeres vaníliás cukor)

Elkészítés:

A tejszínt melegítsük fel, hintsük meg a vaníliás cukorral, hogy felolvadjon, majd vegyük le a tűzről. Karamellizáljuk a cukrot egy kis vízzel, majd lassan, fokozatosan öntsük hozzá a tejszínt. Növényi tejszín esetén nincs a klasszikus kicsapódás, mert az állati eredetű termékek zsiradéka máshogy viselkedik főzéskor, mint a növényié, de a növényi összetevővel sem árt figyelmesnek lenni. Ezután mehet bele a Lavazza kávé és a sűrített tej is, együtt melegítsük őket fel, majd a tűzről levéve kerülhet bele a whiskey. Hűtőben kb. 2 hétig áll el a likőr, de a tapasztalatok szerint nincs ennyi ideje életben maradni. 😊

 

Lavazza BLUE | Lavazza Espresso Point | Lavazza FIRMA | Nespresso kompatibilis Lavazza

Lavazza ajándék

Valami személyes ajándékban gondolkozol? Nincs időd vásárolni? Ne ess kétségbe, itt egy pofon egyszerű, gyors és szuper kreatív recept, amit bármilyen kávéfanatikusnak ajándékba adhatsz, ha pl Lavazza kávégépe már van 🙂

Karácsonyi kávéízesítő szirup

Hozzávalók:

  • 30 dkg cukor (vagy ennek megfelelő édesítőszer, méz)
  • 2 dl víz
  • 2 teáskanál mézeskalács fűszer
  • 1 vaníliarúd

Elkészítés:

Forrald fel a vizet majd a cukrot/édesítőt és a mézeskalács fűszert 10 perc alatt főzd össze. A felhasított vaníliarudat tedd egy kb. 3-4 dl-es, csinos üvegbe és öntsd nyakon a mézeskalács ízű sziruppal. Hagyd pihenni minimum 3 napig.

Kávéhoz, teához nagyon finom ízesítő. Ha az üveget dekorálod, felkötöd szalaggal remek kézzel készített ajándék válik belőle!

Lavazza tipp: a körömlakk üvegfestékként is remekül funkcionál. Ha van otthon fehér, piros, zöld körömlakkod, fess vele az üvegre karácsonyi motívumokat. Látványos kontrasztot ad a sötétbarna szirup pl. a fehér üvegfestéssel.

Ha inkább a Lavazza kínálatában keresnél valamit, bátran ajánljuk a Lavazza kiegészítőket, csészéket, vagy a Lavazza kávégépeket és töltőanyagokat.

 

Lavazza BLUE | Lavazza Espresso Point | Lavazza FIRMA | Nespresso kompatibilis Lavazza

Lavazza

Lavazza

Itt az év utolsó hónapja. Különös időket élünk, de az évösszegzés és az új célok kitűzése mindig remek módja, hogy gondoskodj a tartalmas és izgalmas életről a tanulságok levonása mellett. Neked van bakancslistád? Bemutatjuk mi kerülhet egy kávé rajongó bakancs listájára!

Kávék, amiket meg kell kóstolnod!

A kávé rengeteg izgalmat tartogat, hát még ízekben. A lelkes és kreatív baristák egyre több finomságot találnak ki. Az édesszájúak számára süteményes fűszerekkel dúsított kávékat ajánljuk. Decemberben igen népszerű például a mézeskalácsos latte. Az erősebb, emlékezetesebb (emlékezetmentes?) élményeket keresők számára az alkoholos kávék kipróbálását szorgalmazzuk. Az ír whiskeys kávé alapnak tekinthető, de a britek például ginnel szeretik dúsítani kedvenc feketéjüket. Az igazi különlegességekre vágyóknak a virágokkal turbózott specialitásokat ajánlunk: a levendula vagy a bodza frissítően üde hatást kölcsönöz a kávénak.

Utazz ízélménnyel keletre

Most, hogy nem sok lehetőségünk van külföldre utazni, lepjük meg magunkat akár otthon külföldi újdonságokkal! A Közel-Kelet egyedülálló kávékultúrája kihagyhatatlan egy vérbeli kávéfanatikusnak! Hagyományosan, fémedényben készítik a török kávét egy csipet kardamommal megkoronázva. Utánozhatatlan és magával ragadó élményt ad, akár csak maga a Közel-Kelet.

Történelmi séta

Hazánk történelmének egyik nagy horderejű eseménye a Pilvax kávéházban vette kezdetét. A kávéház akkori formájában már nem létezik, azonban bármikor ellátogathatunk kedvenc történelmi helyszíneinkre egy finom otthon főzött, termoszos, vagy kávéházi elviteles kávéval. Aki teheti, amikor csak lehet, természetesen maradjon otthon, viszont, ha sétára vágysz, fogyassz egy finom forró kávét a most szinte elhagyatott történelmi helyszíneken, például a Budai várban.

Ismerd meg a jövődet!

Jó, ezt nem garantáljuk, de izgalmas program lehet a jövőkutatás kávézaccból! Ha nyitottan állsz a világhoz, ismerd meg a népi hagyományokat. Próbáld ki a kávézaccos jóslást! A jóslás a teafüves koncepcióra épül: az elfogyasztott forró ital után vizsgáld meg, milyen formát ölt a zacc. A figurák megsúgják a jövődet. 🙂

Az idei év rengeteg változást hoz magával. A jövő számos új élményt és felfedezésre váró tapasztalatokat tartogat, így van ez a kávézás terén is. Töltsd meg a listát saját vágyaiddal és élj teljes életet a Lavazzával.  Te mivel gyarapítod a bakancslistád?

 

Lavazza BLUE | Lavazza Espresso Point | Lavazza FIRMA | Nespresso kompatibilis Lavazza

Lavazza életérzés

Zombiként ébredsz és az első dolgod a Lavazza kávé lefőzése? Nem lehet hozzád szólni, míg az első csészével meg nem ittad az isteni, fekete, reggeli kezdő löketet? Sokunk számára elképzelhetetlen, hogy kávézás nélkül kezdjük a napot. Ha valódi Lavazza kávé fanatikus vagy, tudod, hogy nem csak a reggeli, „életbentartó kávé” az egyetlen alkalom, amikor kedvenc forró italod fogyaszthatod. Egy kaja kómát elsöprő, ebéd utáni cappuccino, vagy egy latte munka után a barátokkal feldobja a napod. De mikor érdemes kávét fogyasztani, hogy valóban elűzze a fáradtságot?

Mikor hat jobban a koffein?

Ha eredményes koffein löketet szeretnél, a reggeli Lavazza kávédat nem ajánlott közvetlenül ébredés után meginni, ugyanis ilyenkor még magas a kortizol szinted. Ellenben, ha vársz ébredés után 1 órát, akkor valóban ütni fog.

Mikor nem tanácsos kávézni?

Rossz hír: Reggeli helyett kifejezetten egészségtelen a kávéfogyasztás. Az üres gyomornak hatalmas terhelés a kávé feldolgozása, és a gyomorfalat is felmarja. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy a kávé az első, egy kekszet vagy valami szilárdat ropogtass el mellé!

Kerüld a kávézást, ha ideges vagy! Amikor a rutinod úgy tarthatja, hogy kávé idő van, de ideges, feszült állapotban érzed magad, ne engedj a csábító kávénak! A koffein miatt emelkedik a szervezetben a kortizol szint, melynek köszönhetően az idegrendszer erőteljesebben fog dolgozni.

Melyik kávé típust mikor érdekes választani?

A Lavazza minőség mellett már nem is kell érvelni, mind ismerjük. De melyik típust, milyen napszakban javasolt választani? Reggel és a délelőtti órákban az erősebbeket válaszd, ristretto vagy eszpresszó formájában. Ez segít a hiányzó energiát pótolni. Délután már jobb a lágyabb, gyengédebb kávék mellett dönteni. Ebéd után egy finom, krémes cappuccino vagy latte remek társad lesz. Akár desszert helyett is helytáll egy mézes melange.

Lavazza tipp: Nem ciki a koffeinmentes! Ha a kávét csak az ízéért iszod, és nincs szükséged plusz energiára, válaszd a Lavazza koffein mentes kávét! Mindig tedd fel a kérdést: „erre a kávéra miért van szükségem?” Különösen azoknak fontos az ilyenfajta önreflexió, akik hajlamosak sokat kávézni és már rutinszerűen nyomják be a kávégépet. Ezzel az apró szokásváltoztatással és odafigyeléssel kímélheted a szívedet és a gyomrodat egyaránt.

Lavazza BLUE | Lavazza Espresso Point | Lavazza FIRMA | Nespresso kompatibilis Lavazza

Lavazza kávégép szerviz

Összeszedtünk 4 praktikus tudnivalót, ami igazán fontos lehet, ha szeretnéd, hogy a Lavazza kávéfőződ sokáig kísérje a mindennapjaidat.  

  1. Nem kell kikapcsolni a gépet éjszakára!

A Lavazza kávégépek a bekapcsolást követően készenléti állapotba kerülnek, melynek köszönhetően az átlagos áramfogyasztásod alacsony marad.

  1. Bátran főzz csapvízzel!

A kávéfőzéshez csapvizet javaslunk, mert az ásványvíz magas ásványi anyag tartalma okán a gépek vízkövesedhetnek.

  1. Hetente egyszer, forró vízben tisztíts néhány alkatrészt!

Egyszerű és kézenfekvő a víztartály és a kapszulatartó tisztítása: vedd ki a helyéről és tartsd forró víz alá. Egyik alkotóelem sem szereti mosogatógépet! Annak érdekében, hogy elkerüld a lerakódásokat, hetente egyszer javasolt a fürdetés, bő forró vízben!

  1. Bízd szakemberre a vízkövet!

Ha szeretett kávéfőző gépedet már megtámadta a vízkő, gyorsan kell reagálni, mert a vízkő kialakulása a gép meghibásodásához vezethet. Az ilyen fajta tisztítást már nem tanácsos otthon elvégezned, bízd inkább kávégép szervizünkre a munkát! A dörzsölő, az alkohol vagy az ecet sem tesz jót a gépnek. Ha a kávéfőzés nagyon hangos és a kávé lassan jön a gépből, az szintén vízkő problémára utal.

 

Lavazza BLUE | Lavazza Espresso Point | Lavazza FIRMA | Nespresso kompatibilis Lavazza